Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Talyigás Péter
2018. június 1.

Három ötös – Európa-bajnokság, Ostend

A 2018-as Bridzs Európa-bajnokságot Ostendben, Belgiumban rendezik. Magyarország mindhárom (nyílt, női, szenior) kategóriában képviselteti magát. Mindhárom csapatnak én leszek a nemjátszó kapitánya (NPC), ami esetemben elsősorban adminisztratív feladatokat jelent a nyílt és a szenior csapat vonatkozásában, valódi feladatom a női csapat támogatása lesz (valójában a nők kértek fel kapitánynak, a többiek számára „ha már úgyis itt vagy” alapon nyújtok papírmunka jellegű támogatást).
Kemény György
2018. május 30.

Hosszabbítás a döntőben – Magyar Kupa 2018

Rendkívül izgalmas végjátékban a Galim (Czímer Csaba–Szalka Tamás, Marjai Péter–Szabó Csaba, Gál Péter–Kemény György) nyerte a 2018-as Magyar Kupát. A vasárnapi 4x16 leosztásos döntő 145–145-ös döntetlen állással zárult, ezért 8 leosztásos hosszabbítás következett, amiben az utolsó partival végül a Galim kerekedett felül.
Nagyiván Gábor
2018. május 30.

A hét játszmája – IMP-bajnokság I/A 7. forduló

A 7. forduló annyi változást hozott, hogy a dobogó harmadik fokára ismét a Tubak Dániel–Gellér János kettős kapaszkodott fel. Az első két helyen változatlanul a Dumbovich Miklós–Winkler Gábor és Szilágyi László–Talyigás Péter párok állnak úgy, hogy Dumbovichék több mint 100 IMP-vel vezetik a mezőnyt, így a bajnoki cím sorsa eldőlni látszik. A futamot 44,54 IMP-vel a Hegyi András–Lévai Ferenc páros nyerte a Gulyás Dániel–Harangozó László és Fogaras András–Földi József párok előtt.
Szilágyi Kinga
2018. május 25.

A belső körben – interjú a holland válogatott Bart Nabbal

2015-ben két évre Hollandiába, az Észak-Brabant tartományhoz tartozó Tilburgba költöztem tanulni. Hollandia bridzsező nemzet, a nyílt, a női és a fiatalabb korosztály válogatottjai is évek óta a világ élmezőnyébe tartoznak. Nem volt kétséges, hogy ha két egész évet ebben az országban fogok tölteni és bridzsezni is szeretnék megtanulni, muszáj lesz felkeresnem egy bridzsklubot, amíg itt lakom. Nagy meglepetésemre elsőre ötöt is kidobott a kereső. Ráböktem az átmeneti lakóhelyemhez legközelebb esőre: Café Theseus.
Kelen Károly
2018. május 24.

Utolsó parti Texasban – amerikai válogató

Emlékeztek? Amikor elkezdték közvetíteni Magyarországon is az amerikai kosárlabda-bajnokság mérkőzéseit, fennmaradtunk éjjel, és bármennyire is valóság közelien kommentálta Uj Péter (ma a 444 főszerkesztője) a meccseket, nem fért a fejünkbe, miként lehet, hogy az utolsó percben állandóan döntetlen az állás, gyakran a dudaszó pillanatában dobott hármassal dől el, ki győz. Lehet, hogy a késői időpont miatt, de mindig úgy éreztem, álmodom. Vagy hollywoodi forgatókönyvíró találja ki a dramaturgiát.
Fazakas Gergely
2018. május 15.

Feketék harca az alagútban – IMP-bajnokság I/B 4-5. forduló

Az IMP-versenyek sztárjai nyilván a szlempartik és a gémszvingek – a nagy pontforgalmakat ezek generálják. Lássunk három olyan partit az I/B negyedik és ötödik fordulójából, amelyben a pikkek és treffek szélsőségesen egyoldalúan voltak elosztva a két vonal között.
Fazakas Gergely
2018. május 9.

3=6 – IMP-bajnokság I/B 4. forduló

A régi, kétütemű DKW-autók hirdetése jutott eszembe az alábbi partiról. A 3=6 azt jelenti, hogy ugyan az autó háromhengeres, de a kétütem miatt hatnak látszik. Szóval, három vagy hat?
Kelen Károly
2018. május 8.

Mit kell licitálni? – Visoft-kupa 2018

Még csak ez hiányzott. Végképp megváltozik a mi kis sportunk – mert sport, hiába, hogy a brit adóhivatal kérésére az unióban kimondták: adózási szempontból nem kötelező sportnak tekinteni! –, ha a kártya is eltűnik a színről. Jó, megszoktuk, hogy a neten kattintgatni kell az egérrel, de azért a kártyaasztalnál eddig a jó öreg Piatnik lapocskáit nézegettük és mutogattuk egymásnak.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel, R
2018. április 5.

Mindenki egyért – Magyar Kupa 8. játékhét

Vége a sorozatnak, a négy vidéki párharc után lesz teljes az országos kupa nyolcas mezőnye. Búcsúzóul nézzük az utolsó játékhét főbb történéseit!
Szőts Gábor
2018. március 31.

Koltai Gábor Emlékverseny – ahogy én láttam

Nem hittem volna, hogy éppen engem fognak felkérni e cikk megírására, végtére is a 2-es rajtszámot kaptam, ami ugye azt jelenti, hogy a 19. helyen szerepeltem a résztvevők listáján (az, hogy rajta voltam egyáltalán, már önmagában is szerencse volt). De hát jól alakultak a dolgok...